A 11 hetes felkészülési időszak végéhez érkezett csapatunk. A január 4-én kezdődött időszak során a legfontosabb az erőnlét fejlesztése és a tavalyi szezonban leszűrt tapasztalatok beépítése volt. 
Remekül sikerült a pre season. Készen áll a csapat az alapszakaszra, nagyon jó hangulat uralkodik a csapaton belül – Csillag Ábel, csapatkapitány. 
Idei érdekesség, hogy a bajnokság két részből áll. Egy alapszakaszból ahol minden csapat játszik oda-visszavágós rendszerben. Ez 12 mérkőzést jelent a csapatnak. Ezeken a mérkőzéseken kell kiharcolni a final fourba való bekerülést.
Ennek a versenyrendszernek a sajátossága, hogy az alapszakaszban is folytatódik a felkészülés a szezon hajrára. A hosszú alapszakasz lehetővé teszi a hibák javítását és az új vagy meglévő taktikai elemek gyakorlását. 


Hamar László 
Play it like us